Hogy miért pont ezt az országot választották?
Válaszukon nem sokat gondolkodnak. Alaposan körbejárták a témát. Azt tudták, hogy Európában akarnak maradni, de valami hiányzott nekik Magyarországon. ( Valami, amit pontosan nem tudnak meghatározni. Jó állásuk volt mindkettöjüknek, s mégis valami újat, valami izgalmasat kerestek.)
Döntésükben szerepett kapott a nyelv, a földrajzi adottságok, a karriekjük épitésének lehetöségei. Franciául ugyan nem tudtak, de angolul tudtak annyit, hogy megértessék magukat.
Összeszorul a lelkük, amikor a honvágy kerül szóba. Igen, különösen az elején naponta szenvedtek új otthonukban. Nem akkor utaztak haza amikor akartak. Hiszen a távolság nem minden helyzetben leküzdhetö és akkoriban még az internet sem volt annyira elterjedt, mint ma. Mivel ez elsö pár évben csak Tamás a férj dolgozott, így a nyári szabadság és a karácsonyi szabadnapok adtak lehetöséget arra, hogy meglátogassák szeretteiket. Egy fizetésböl még a kétszeri hazautazásra is gondosan kellett spórolni. Telefonon sem tudtak naponta beszélni, hiszen akkor a jövedelem tetemes részét a számlára kellett volna forditaniuk. Timeának nagyon nehéz volt a nagymamák nélkül. Amig otthon Magyarországon éltek, mindenben számithatott a két nagymamára. Franciaországban pedig, mindent egyedül kellett megoldania. Férje is csak keveset volt otthon, mert minden lehetöséget megragadott a többletjövedelem megszerzésére.
8 éve, amikor Franciaországba mentek egyiküknek sem volt elöre lefixált állása. Azt tudták, hogy akarják!!!! Az induláshoz nem volt elég készpénzük, ezért szinte mindent egylapra tettek fel. Banki kölcsönnel indultak el, s hitték azt, hogy legalább egyiküknek lesz állása. Sikerült! Három hét sem telt el és Tamás szakmájában, mérnökként kapott állást. Nem jelentett gondot, hogy a nyelvet nem beszéli, mert az angollal meg tudta értetni magát.
Azon személyeknek, akiket most foglalkoztat a kérdés, hogy valahol máshol, másik országban boldoguljanak, azt javasolják, hogy nem kell megijedni egy új országtól. Az a lényeg, hogy valamiféle szimpátiát érezzen az adott ország iránt. Ha úgy indulnak el, mint anno Ök, hogy semmi kapcsolat, ismerettség, akkor még alaposabban kell informálódni. Mindenki a számára legfontosabb szempontokat tegye elötérbe, s annak alapján döntsön.
Èrdekes módon, Ök is azt mondják,- mint elözö riportalanyom aki Németországról mesélt -, hogy csak a pénzért nem szabad elindulni. A pénz önmagában nem tud kellö eröt adni! Ahhoz, hogy valaki x évtized után egy másik országban új életet kezdjen a nulláról, mindenféle kézzelfogható segítség, támasz nélkül, ahhoz a pénz, a magasabb fizetés nem elég! Szerintük, kell egyfajta kíváncsiság, kalandvágy, ambíció ahhoz, hogy valaki ne roppanjon meg lelkileg, s minden nehéz pillanatban a céljait lássa, s abból tudjon eröt meriteni.
A munkavállalással kapcsolatban Timea és Tamás azt javasolja, hogy addig keressen valaki, amig megfelelö munkát nem talál. Ha "szoritanak az anyagiak", akkor persze van kivétel. Akkor el szabad vállalni bármilyen állást, de ez csak átmeneti megoldás lehet. Ugyanis, ha egy ismeretlen országban hosszútávon kell valami nem testhezálló munkát végezni, az szintén rossz hatással van a személy lelkére. Jövedelmet szerezhet bármilyen munkából, de ne adja fel az álmait, keressen kitartóan, s akkor mindenki meg fogja találni a neki legmegfelelöbb állást.
Ezután a beilleszkedésröl beszéltünk.
Viszonylag könnyen és nem túl hosszú idöre volt szükségük a beilleszkedésre Timeáéknak. Azt mondják, minden más ebben az országban, mint amit Ök Magyarországon megtanultak, megszoktak, de akarat kérdése volt az egész. Ök úgy költöztek, hogy elhatározták, hogy mindenre hajlandóak, ami nem ütközik erkölcsi értékrendjükkel. Bár azon túl, hogy voltak igen szokatlan dolgok........különösebb nehézséget nem jelentett nekik, hogy azonosuljanak a helyi szokásokkal, elvárásokkal.
Nagyon megfogta Öket, hogy a franciák nagyon precizek, pontosak. Mérhetetlen tisztelettudás van bennük, amit szintén nem esett nehezükre elfogadni. Imádnak jól élni, ami szintén egy pozitiv tulajdonság. Különösen, ott a mediterrán vidéken elö emberekre igaz pl az életvidámság, amit csak akkor érez át valaki, ha ott van közöttük.
Tamás elmeséli, hogy amikor munkába állt, heteken át alig tudta feldolgozni az ottani tapasztalatait. Nap, mint nap alig várta, hogy hazaérjen, s elmesélhesse a párjának a benyomásait.
Tisztelet övez minden dolgozót, akkor is ha francia, akkor is, ha külföldi. Minden reggel kézfogással üdvözlik egymást a munkatársak. Mindenkinek van a másikhoz valami kedves szava.
A tisztelet a munkahelyen is szinte "tapintható". A franciák is mint egy "bibliát", úgy emlegetik azt a törvénygyüjteményt, ami a munkáltató és munkavállaló jogait és kötelességeit irja le. Ebben minden felmerülö problémára található valami alternativa, ami megkönnyíti az esetleges konfliktus kezelését.
A gyermekek iskoláztatása velt nekik a legfurcsább. Az alapoktatás már az óvodában 5 éves korban elkezdödik. Amikor a lányuk óvodába került, nagyon meglepödtek, mert erröl nem volt elegendö információjuk. A lányuk is csak az óvodában kezdett megismerkedni a nyelvvel. Voltak nehéz napok, mert annyira zavarta a kislányt, hogy nem ért mindent és nem tudja a problémájait, örömeit megosztani az oviban.
A házaspár meggyónta, hogy elkövettek egy nagyon nagy hibát. Otthon gyakorolták a nyelvet a gyermekkel. Ami szavak esetében, mint valaminek vagy valakinek a neve ( játék, nap, könyv, stb....) nem gond. De, azt javasolják, hogy aki külföldre megy ne akarja az adott ország nyelvét tanita a gyermekével, mert többet árt, mint használ. Arra, ott a közösség ahová jár a gyermek.Ott helyesen tanitják vele a nyelvet, s az a legjobb.
Ha a szülök a friss tudásukat akarják átadni a gyermeknek, az oda vezet, hogy helytelenül tanul meg a gyermek dolgokat. S akkor meglehetösen küszködni fog az iskolában, ami megint csak szenvedés gyermeknek, szülönek egyaránt.
Visszatérve az oktatásra, 15 évesen a gyermekek már a középiskolát is befejezik. Ugyanis az alapoktatás az 5 évesen az oviba kezdödik és 11 évesen már véget is ér. 11-15 év között már középiskolai oktatás van.
A kérdésemre, hogy mivel volt a legnehezebb azonosulniuk, nem nagyon jut eszükbe semmi. Inkább érdekesnek nevezik a helyi szokásokat. Elmondják, hogy igyekeztek mindenbe résztvenni, ezzel is kifejezve azon szándékukat, hogy ott akarnak élni. Ìgy igen könnyü helyzetbe hozták magukat, ugyanis a helybéliek elismeröen közelitették öket.
Azt mesélik, hogy szinte minden településnek vannak saját ünnepei. Amik igazán vonzóak, mert ekkor elökerülnek a középkori jelmezek és mindenki majd kicsattan a vidámságtól.
De, ne gondolja a kedves olvasó, hogy nehézségek nem hárultak magyar honfitársainkra.
A nyelv, amit már emlitettünk, nekik is gondot okozott. Hiszen, nem az van, mint anno iskolás korban, hogy napi vagy heti x órát a nyelvvel tud foglalkozni. Ott vannak a gyermekek, a munkahely, a napi teendök, amiket nem lehet elodázni. Igy a nyelvet zömében éjjel tanulták, de sikerült. Mire a kicsilány 5 éves lett, Timea is elsajátitotta a nyelvet, igy szakmájában tud dolgozni, amit nagyon élvez.
Ott voltak az étkezési szokások. Ellenben a magyar szokásokkal, a franciák reggelire igen szerényen esznek. Amit a munkahelyi, ill gyermekközösségben már nem ildomos felrúgni.
Az oktatás, ami a leginkább nehéz volt a családnak, valamint a gyermekeknek. Igaz, mire a kicsi kezdte az iskolát, már rutinosak voltak a szülök, de a nagyobbik gyermeknél voltak nehézségek.
Szerencsére, semmi maradandó kárt nem okozott a gyermeknek a kezdeti nehézség. Ma már mindkét gyermek úgy beszéli a franciát, mint az anyanyelvét. Sikereik vannak az iskolában, központi személyiségek a közösségben, mert társaik is csodálattal figyelik öket, hogy magyar állampolgárként is milyen példamutatóan helyt tudnak állni. Szüleik, pedig határtalanul büszkék a gyermekeikre, ami azt hiszem érthetö is.
A vendégszeretetröl folytatjuk a beszélgetést.
Timea és Tamás azt tapasztalta, hogy a franciák mindenkinek adnak esélyt. Ahogyan a külföldi viselkedik, olyanok ök is. Amikor azt látják rajtad, hogy igyekszel, s próbálod megértetni magad akkor azonnal a segitségedre sietnek. Ellenben, ha nem teszel eröfeszitéseket, na, akkor ök sem strapálják magukat. A szomszédok is igen kedvesek, segitökészek.
Kb 1-2 hónapja költözhettek Timeáék, amikor a boltból hazatérbe igen sok csomagja volt, s a kicsi lánya is ott volt vele. Egyik szomszéd szinte futóléptekkel közeledett, hogy a segitségére lehessen. Timeának ez igen szokatlan helyzet volt. Ugyanakkor nagyon kedves gesztusnak tartotta.
Következö alkalommal, az egyik szomszéd a kertben cipelt valami igen nehéz dolgot, s Tamás a segitségére sietett. Ekkor, el is mondták nekik, hogy igen kedves, szép lépés volt a részéröl, s azt gondolják, hogy ilyen karakterü családdal semmi probléma nem lesz, nagyon örülnek, hogy ilyen figyelmes magyarok költöztek a szomszédságba. Ekkor érezték Tamásék, hogy "sinen vannak".
Tamás és Timea, ha ma készülnének külföldre, a mai tapasztalatukkal, akkor is Franciaországot választanák. Nekik nagyon jó döntés volt, nem bánták meg, söt!!!!
Elmondták, hogy nem áll szándékukba visszamenni Magyarországra. Látogatóba nagyon jól érzik magukat a rokonokkal, barátokkal, de költözni nem! Gyermekeiknek is tartalmasabb jövöt tudnak biztositani új otthonukban. S a gyermekek is maximálisan jól érzik magukat. Mivel kicsik voltak még amikor költöztek, akkor kérdezik meg, mikor megyünk haza, amikor Magyarországon vendégeskednek. Nekik az otthon, az Franciaország.
A család, a barátok nyaranta hozzájuk utaznak, télen pedig ök utaznak Magyarországra, igy igen jól érzik magukat. Az ismeröseik is azóta értik meg a döntésüket, mióta 1-1 hetet eltöltöttek náluk.
Timea és Tamás üzenete:
" A külföldre készülöknek kivánjuk, hogy mindenki találja meg úgy a számitását, mint mi. Sok sikert hozzá!"
Mindenkit arra biztatunk, hogy irjátok le véleményeiteket, kérdeseiteket!
S persze, ha hasonló tapasztalatotok van, attól se fosszatok meg bennünket!
